2009. június 4., csütörtök

Szeretet


Gergő jószívű


Persze Ő is irigy a homokozóban a játékaira, főként a kedvencekre, a dömperre, a markolóra, a locsolókannára, ilyenkor mérgesen odakiabálja a másik Gyereknek hogy "Az Tupigergőé" , rámnéz és mondja hogy "Evveszi", de rábeszélésre ilyenkor is hajlandó arra, hogy a kedvencek helyett az egyik lapátját vagy a vödrét azért odaadja. :-)

Szóval nyilván benne is megvan a két évesek irigysége, de velünk például nagyon jószívű. Régóta szívesen ad a legféltettebb Milka túrórudijából is egy-egy falatot és a minap a következőt mondta imádott Apukájának:

Nézegették a reklámújságban a fűnyírókat és közölte jónéhányra, hogy "Ez is Apinak is való is" /Nagyon édes, az 'is' szót úgy használja hogy amelyik mondatba belekerül, akkor azt abban a mondatban minden szó után odateszi :-)/. Laca mondta hogy á, nagyon drága, nincsen neki arra pénze, erre Gergő nagy bólogatások közepette /ha valamit nyomatékosítani akar, akkor bólogat is hozzá :-)/ közölte, hogy "Tupigergő megveszi. A pénzemből."
Hát nem tündér? Mi megzabáltuk.


Némi "magyarázat" a bejegyzéshez:

"A pénzemből":
Nemrégiben kitaláltuk hogy már legyen "zsebpénze" és adtunk Neki egy-két 100,-Ft-ost, amit betett egy kis dobozba. Aztán Hegedüs Mama mikor ezt meghallotta, adott Neki egy kis pénztárcát -benne persze néhány újabb száz forintossal :-)- és azóta ha megyünk olyan helyre ahol van beülős autó vagy mickey egér vagy akármi, akkor ebből a pénzből dob bele, de "fagyit"= tejszínhabot tölcsérből és túrórudit is vett már magának...
/Mi meg persze mindig pótoljuk utána a kivett pénzeket. :-)/ Általában az én táskámban van a pénztárca, de aranyosan számontartja, a múltkor útközben mondta hogy "Hoppá jajj, a pénztárcám!" :-), mert azt hitte itthon hagytuk.



Fűnyírók:
Imádja a "funyírókákat". :-) Barkácsbolt is jó program emiatt nálunk, na meg a reklámújságok nézegetése is. Megállapítja a képről hogy "Ennek van fugyujtője" vagy nincs, hogy "elektrosom" vagy benzines, van-e "kebálja" vagy nincs és ezeket azonnal sorolja is minden fűnyírónál. Ha megkérdezem honnan tudja, rávágja "látszik a képen".

Ja, tényleg, minek kérdezek hülyeséget, igaz?! :-)))

2 megjegyzés: