2010. február 20., szombat

Vendégségben


1 éves NagyfiúknálA héten Réka kétszer is vendégségben járt.

Hétfőn meglátogattuk a pénteken szülinapját ünneplő Boldizsárt /erről sajnos nincsenek képeim/, majd csütörtökön az 1 évét kedden betöltött Olivért, erről a találkozásról szól a bejegyzés. /Hű, milyen nagyfiúk már, igaz?! :-)/


Bár Boldizsár nagyon is kedvesen fogadta Rékát, szuperügyesen körbesétálta!!! párszor és hagyta a játékaihoz is nyúlni :-), Réka mimit = mimózát játszott, biggyesztett, sírt, Anya kezében akart lenni.
/Szerencsére azért a látogatás vége felé megbékélt és a házigazda Anyukával táncolt, a házigazda Apukára mosolygott :-) és már Boldizsárt is kedvtelve nézegette :-), de ez az ott töltött 2 óránknak kb az utolsó fél órája volt.../


Tartottam tőle, hogy Réka Olivérnél is mimi lesz, mivel Olivérhez úgy érkeztünk /kora délután/, hogy addig Réka 2x10 percet tudott az autóban aludni, de ezúttal legnagyobb örömömre egész délután nagyon jókedvű volt és nagyon édesen elvolt Olivér játékaival, illetve Olivérrel, Marcival és Danival.


Sőt az Anyukákkal is, itt éppen Zsuzska, Marci Anyukája játszik Vele.

"Ezt kéred, Zsuzska? Tessék!"
Itt Danival /aki egyébként már rengeteget sétál egyedül!!!/ huncutkodnak az etetőszék alatt.
"Hello Réka! Jövök Hozzád!!!"A főzés minden babánál jó mókának bizonyult.Itt jellegzetes pózban üldögélve egyedül iszik.Ezek pedig a csajos beállásai:
itt a kamrában nézelődik,
itt a teraszajtónál kiabál :-),itt pedig a falnál vidáman huncutkodik.Marcival itt szakértenek valamit,itt pedig, nos igen, ezzel a kisvideóval bemutatjuk mi mindent lehet kb 30 másodpercbe besűríteni. :-)

Marci és Réka Olivér macijának zenéjére táncolnak, figyeljétek a különböző technikákat, Réka rugózik:-) , Marci pedig a vállát rázza! :-) Aztán Marci szó szerint hajba kap Rékával :-), majd megszeretgeti :-) és végül Réka szeretgeti meg Olivér maciját. :-) Hát nem édesek??!

És néhány kép még a mosolygós születésnaposról, Olivérről:
Itt megkapja éppen a kis ajándékát, melynek ez a képeslap is része volt, Zsuzskával csináltuk, remélem nem bánja Olivér ha közzéteszem, de ezúton is szeretném megőrizni az utókornak /azért Réka emlékdobozába is bekerül/.
Ezzel a képpel be is zárom ezt a bejegyzést, szalad az idő, itt vannak a szülinapok, bizony-bizony már kevesebb mint egy hónap és Rékánk is sorra kerül! ;-)

10 megjegyzés:

  1. Azért az anyatigris kibújik belőlem és meg kell jegyeznem valamit...
    A Marci hajba kapott CSAK szó szerint igaz. Ő csak ölelgetni akar ilyenkor, csak arra még nem jött rá, hogy az nem elég, ha félig odabújik és félig a másikat húzza magához, hanem teljesen neki kell odahajolnia.
    És hol tud megkapaszkodni a másik emberben/babában? Hát a fülében és a hajában.
    De Réka hősként tűrte, nagyon ügyes volt!

    Tök jó, hogy a fáradtság ellenére is így el tudta engedni magát és megmutatta az igazi vidám kis nőcis személyiségét :)

    VálaszTörlés
  2. Ó Zsuzska, de hát azzal sincs baj ha tényleg hajba kapnak és hát persze hogy Marci csak szeretgetni akar, ez látszik is a videón is, de jól hangzott a hajbakapás szó a több értelmezhetősége miatt. :-) Imádom Marcit, hisz tudod!!! :-)

    VálaszTörlés
  3. Tudom :)
    Csak félreérthető volt picit annak, aki nem találkozott még Marci ölelési kényszerével ;)

    VálaszTörlés
  4. Zsuskánál is írtam, hogy mennyire helyesek a skacok!!! Réka meg egyre helyesebb ám!!
    Valamikor van kedvetek eljönni hozzánk?

    VálaszTörlés
  5. Szuper hogy jól sikerült a köszöntés! Nagyon jók a képek !!

    VálaszTörlés
  6. De jó volt Nektek! Szuperek a képek!

    VálaszTörlés
  7. Virág, persze hogy van!!! :-)

    VálaszTörlés
  8. Marci ölelési kényszere :D:D:D Igen, azzal én is találkoztam. Örülök, hogy találkoztunk, jól éreztük magunkat, és Réka valóban fantasztikusan viselkedett, és nagyon szépséges volt :)

    VálaszTörlés
  9. Annyira édesek a Babák!!!!!Rékaölelés,maciölelés,Olivérajándékozás,fantasztikus:-)))

    VálaszTörlés
  10. Ó, Olivér persze, hogy nem bánja, hogy publikáltad az ajándékát.. Nézegettük pár napig és - biztos ami biztos - már be is került az emlékdobozba, mert Anya félti a gyönyörű képeslapot :-D
    Nagyon jó kis találkozó volt, úgy örültünk Nektek!!!

    VálaszTörlés