2010. március 14., vasárnap

Réka 1 éves


Boldog születésnapot kicsi Lány!
Eljött a nagy nap, a születésed évfordulója, nagy ünnep ez minden család életében! Végre jogosan hallgathatod kedvencedet, az Alma együttes Ma van a szülinapom című számát. :-D

Egy évvel ezelőtt ilyenkor még nem gondoltuk, hogy már aznap a kezünkben tarthatunk Téged, így utolsó pillanatos pocakfotónk sincs /induláskor meg már nagyon nem volt rá idő és energia ;-)/, ez 6 nappal korábbi, 38+1-nél készült. :-D
Pedig bizony szinte pontosan 8 hónappal azután érkeztél, hogy jelezted /2008.07.12./, hogy -bizony hiába terveztük mi későbbre az újabb gyermekvállalást- Te kiválasztottál minket.

Meséljen erről a napról néhány sor a születésed történetéből, melyet néhány nappal a szülés után jegyeztem le.

"Március 14-én, szombaton egy szép napsütéses napra virradtunk, de még nem tudtuk, hogy ez a nap más lesz mint a többi. Semmi jele nem volt a szülésnek, bár Laca a héten már többször gyanakodott a nagy takarítási, ablakmosási, lakásdíszítési mániám miatt :-) és két napja már a pocakomat is lejjebb láttuk /de a klasszikus tenyérteszt nem ezt mutatta/. Anyukám telefonált, hogy vigyük át Gergőt, mert nekem pihennem kell már, Ők pedig unokázni szeretnének. :-) Utána mi Lacával elmentünk vásárolgatni, jó néhány boltot bejártunk, elég sokat keményedtem, de mivel már sűrűn kellett járni pisilni, ezt annak tudtam be. Kínai kajáldában megebédeltünk, jól bekóláztam, nagyon jól esett.

Otthon ½ 2-kor írtam a márciusi fórumra: Ma finoman görcsölészik az alsó hasam, meg sokszor járok wc-re, de az máskor is szokott lenni már nálam, voltunk bevásárolni, meg kínai kajáldában, kólát is ittam, néha már nagyon keményedtem és már Párom is úgy látja hogy kicsit másképp néz ki a hasam... Na ezzel nem azt akarom mondani hogy szülnék, de készülődget már Réka is, jövő héten ebből nálam is Babuci lesz!”. Ekkor már kb 1 órája éreztem hogy finoman görcsölget az alsó hasam, úgy mint mielőtt meg szokott jönni. ½ 3-kor hirtelen erős hasgörcsök jelentkeztek. Szóltam Lacának, hogy beülök a kádba, hogy tudjam jóslófájásaim vannak-e, nézzen rám néha, mert Ő épp kertészkedett kint. Nem is értette, hogy mi van, hiszen ezt így hirtelen közöltem, de mosolygott hogy na akkor szülünk és berohant hozzám."

A sztori többi részétől megkímélnék Mindenkit, amilyen gyors volt, olyan intenzív is, szünet nélküli fájásokkal, de tény hogy a 1/2 3-as "kezdéshez" képest 17 óra 43-kor a kezünkben tarthattuk Rékát, szinte el sem akartuk hinni! Tiszta magzatmáz volt, fázott és szinte rám sem nézett, de mi nagyon boldogok voltunk, hogy immáron négytagú család lettünk.
Csalóka a kép, az 50 centiddel és 3300 grammoddal sokkal kisebb és törékenyebb voltál...
Itt pedig már másnap, kicsit kisimultabban, a kórházi ágy végében:

Születésed után 4 nappal, március 18-án, egy szeles napsütéses napon hazavihettünk a kórházból, ekkor készültek azok a ma már egzotikusnak tűnő, álomszép mandulaszemű képek, melyekhez ma már szinte egyáltalán nem hasonlítasz, hacsak annyiban nem, hogy most is szép vagy! :-)A születésed óta eltelt egy évben mindannyiunknak rengeteg örömöt okoztál, nagyon szeretünk, a legnagyobb örömünk hogy Gergővel elválaszthatatlanok lettetek, azt kívánom maradjon ez így, amíg csak éltek!
Isten éltessen sokáig drága kicsi Lányunk, nagyon boldog 1. születésnapot!!!
/Születésnapi beszámolóinkat egy ideig majd élvezhetitek, mert például a Mamáék húsvétkor tartanak nekünk közös családi szülinapot, de a mai négyesben eltöltött napunkról is minden bizonnyal készülnek majd képek, úgyhogy visszatérünk! ;-)/

14 megjegyzés:

  1. Elsö szülinapod alkalmából sok boldogságot, még több egészséget és minden jót kívánunk!
    Zsujo

    VálaszTörlés
  2. Itt is nagyon boldog születésnapot kívánunk Rékának!!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon sok boldog szülinapot kívánok Rékunak!
    (A bejegyzést végigbőgtem. Sőt, még mindig bőgök...)
    Mire befejezed a Réka-szülinap bejegyzéseket, kezdheted Gergőét :-D Klassz ez a hónap ;-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon boldog szülinapot pici lány!

    VálaszTörlés
  5. Drága Réka!
    Sok boldogságot kívánunk neked és még sok ilyen vidám, örömteli évet, mint az első volt!
    Jó ünneplést, és tessék rendesen tapicskolni a tortában :D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon boldog születésnapot kicsi Réka!
    És én még találkoztam veled Szilvi a Lidl-ben aznap :-).

    VálaszTörlés
  7. Boldogságos Szülinapot,Réka Lány!!!!!Én is ezen a napon születtem ám:-))))

    VálaszTörlés
  8. Nagyon boldog születésnapot Réka!!!!!

    VálaszTörlés
  9. Jajjj, Szilvi....egy icipici gombóc csak lett a torkomban :))
    Érdekes h tényleg nem hasonlít az újszülött önmagára... :O (szerintem Bobó sem).
    Gergő meg milyen "kis2fiú még :))))))
    Na, de a lényeg:
    ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG KICSILÁNY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Két hét múlva milyen lenne nektek?
    Puszi

    VálaszTörlés
  10. Isten éltessen sokáig kicsi Réka!
    (nagyon meghaó volt amit anya írt még most is a könnyimmel küszködök)

    VálaszTörlés
  11. Boldogságos születésnapot kicsi Réka!


    Gyönyörű voltál 1 évvel ezelőtt is, és ha lehet, most méginkább.

    Szépre, meghatóra sikeredett ez a szülinapos bejegyzés!
    Kíváncsian várom a "többit" is.
    Addig is, nagyon klassz ünneplést kívánok Nektek!
    Anyáéknak pedig szép nosztalgiázást!

    VálaszTörlés
  12. Isten éltessen sokáig, kicsi Réka!!! :-D

    VálaszTörlés
  13. Mikor kigyúlnak a fények,
    pajkos tündérek zenélnek.
    Huncut mosollyal egy Rád kacsint,
    kicsi kendőből csillámot hint,
    így adja át üzenetemet:
    Boldog szülinapot Neked!

    VálaszTörlés
  14. Utólag is boldogságos születésnapot kívánunk Rékának! Millus még puszit is küldött a kis barátnőjének!

    VálaszTörlés