Rékáról
- Réka fogat mosVan egy rágóka jellegű fogkeféje, azt is szereti,
de nemrég kapott egy igazi fogkefét,
ugyanolyat, mint amilyen Gergőé is, annak nagyon örül, mikor meglátja már nyúl is érte, kissé megnehezítve ezzel hogy mi rendesen megmossuk a fogacskáit /sőt még egy jelentkező van, aki szeretne segédkezni! :-D/ - Réka és a kendő
Mint egy igazi nő, a vállára, nyakára rakosgatta a kendőit,
majd furcsa módon a feje tetejére is felrakta,
/láttátok volna milyen mérges volt ha leesett :-D/ és úgy mászkált körbe-körbe vihorászva,
hogy az arca elé is lógott a /persze átlátszó/ kendő.
Mostanában vannak ilyen lüke dolgai, a múltkor egy ikeás műanyag pohárral a szájában jött-ment. :-D- Réka a kertben
Először nem tetszett Neki, szúrta a fű, édes kis pofikat vágott,


de aztán már nagyon élvezte a Tesóval a kergetőzést!
- Réka Gergő segítségével sétálni próbál
Egyre többször próbál nekiindulni, ha amikor áll, éppen fogjuk a kezét. Gergő mikor meglátta ezt, nagyon megörült és mindenáron sétálni akart Rékával. Itt segít Neki felállni,
itt pedig elindulnak.
Persze még sok a bukdácsolás, de szerintem ha elindul Réka, meg sem lehet majd Őket állítani! :-)
A múltkor Csabinak is megmutattam a Hisztipannát, kétszer is meg kellett nézni és Csaninak is nagyon tetszett:-D. Kérdezgette, hogy mit csinál Réka baba?
VálaszTörlésÉdesek a mostani fotók is, milyen szép a fű! Bárcsak az enyém is ilyen lenne már.
Na igen, a közl. múzeumban vehetsz! fényképezési jogot- ilyet Angliában hallottam utoljára és ott is csak a kastélyokban, a várakban nem.
Jók az együtt sétálós képek, micsoda gavallér Gergő, ahogy segít! Ja és aranyos Réka a kendővel, micsoda nőci már!
Szilvi: az a szép zöld gyep a képeken Anyukáméknál van! :-)
VálaszTörlésNa igen, ha elindul Réka is nem lesz megállás. Nálunk már ténylegesen kergetőznek a gyerekek, és nagyon élvezik. :)
VálaszTörlésNagyon szépek a képek. Az első és a mászós a nagy kedvenceim . Olyan igazi kis hölgy Réka
VálaszTörlésHihetetlen édesek együtt! Ilyenkor támad kedvem egy kistesóhoz :-) Imádnivaló mindkettő!
VálaszTörlésNagyon édesek! Gergő meg nagyon vagány a bicajon, ez már majdnem motor ;-)
VálaszTörlés