2010. szeptember 12., vasárnap

Egy újabb hét

eltelt...- Rékának Laca picit megigazította a haját, helyes kis gombafrizurája lett, nagyon édes.Továbbra is jól érzi magát a Mamáéknál, úgyhogy az Apa, Aja mellé lelkesen mondogatja mamáéknak, hogy Mama, Papa. /Gergőt amúgy hívja Ada-nak, néha Gege-nek és egyszer mondta hogy Gegó, de azt csak én hallottam, Gergő legnagyobb bánatára./

Nem mond még túl sok szót, de mindent megértet, elmagyaráz. Vannak pl hasonló szavai, olyankor meg is mutatja. Appa és a fejére mutat /sapka/, ába és a lábára mutat, az abba pedig a labda és mutatja a kezével mintha dobná.
Vagy van pl a kuku. Ezt nagyon édesen mondja, imádjuk, hívjuk is azóta kukunak. :-D A kuku először a kukucs volt, félrehajtja a fejét, kinéz és mondja kuku. De most már jelenti a kupakot is, a kulcsot is vagy például a kakast is a kukurikú miatt.
Állatokat főleg a kiadott hangjukkal nevez meg, vuvu, rofrof, morgás az oroszlánnál, kummogás a vadmalacnál :-D, gágá a liba, bár a macska az meg akka pl.
A lufinál fújkod, de a fújás az jelenti azt is hogy forró az étel és fújni kell, de jelenti a rendes ennivalót, a melegételt is. Mutatja a kis kezével hogy nincs, egy kicsit hasonlít a pápára, de azért meg lehet különböztetni. Nagyon szívesen integet, sokszor boltból is ha megyünk ki és hallja hogy köszönünk már integet. Puszit is dob, azt inkább csak ismerősöknek és cuppog is hozzá, nagyon édes.

Ja és egy fontos, ha bekakilt hoz egy tiszta pelust és mondogatja hogy kaka. :-D
És persze az éhes vagyok /hám, hám/ és a szomjas vagyok /egyfajta szörcsögő hang/ is nagyon megy! :-)

- Gergő szorgalmasan jár az oviba. Ha egy héten egyszer én későn tudok menni Érte /1/4 6/, akkor sem sír, sőt még Ő bíztat engem, "nem baj Anya hogy későn jössz, csak siess!" Pedig olyankor már Norbi nevű barátja sincs ott. Norbi nagyobb, már tavaly is oviba járt és a szeme sem áll jól, egy rosszcsontnak kinéző helyes, vörös hajú kisfiú. Amikor láttam beszoktatáskor, már tudtam hogy jóban lesznek Gergővel. Gergő állítólag minden nap Vele játszik. Mondják az óvónénik hogy kezdi otthonosan érezni magát, már ki kellett ülnie gondolkodni is, mert rosszalkodott. Egyébként -lekopogom- eddig minden nap aludt és eszik is elég jól.


Vele kapcsolatban a legfontosabb hír még, hogy elkezdte az úszást. Szombatonként jár 9-10-ig, a Pesterzsébeti Uszodába. Ez volt az első alkalom, úgyhogy először nagyon sírt, nem a víz miatt, hanem az ismeretlen helyzet miatt. De bement így is a vízbe és hajlandó volt Szilvi nénivel úszkálni. Megnyugodott végül, beszélgettek is, elmesélte az ovit és Norbit. Végül is nagyon tetszett Neki, úgyhogy jövő héten is megyünk! Vettünk Neki egy úszósapkát, egy úszószemüveget és egy karúszót, nagyon boldog velük, legszívesebben állandóan azokat viselné.
Felveszi és a kanapéról leugrik velük, mintha a medencébe ugrana. :-DÉs persze Rékára is rá kellett próbálni. :-D/Réka amúgy az üvegfalon át nézte Gergő "úszását" velünk. Mikor meglátta a medencét, elkezdett vetkőzni és emelgette a lábát, már ment volna. Amint lehet, megy majd Gergő mellé 1-1,5 év múlva! :-)/

- Esténként a két gyerkőc -mint azt már múlt héten is meséltem- nagyon együtt van. A közös fürdés, kakaóivás és fogmosás után felmegyünk együtt Gergő szobájába.Ott meseolvasás van Gergőnek, de Réka legtöbbször rohangál közben vagy másik könyvet nézeget./Látjátok milyen édes cicás pizsije van? Így néz ki hátulról! :-D/Ha nincs túl késő, van hogy még játszhatnak is egy kicsit, lovacskáznak, hintáznak pl.Szeretnek bebújkálni az ikeás sátorbaés megy az őrültködés is. :-DEzt egyik este Gergő fotózta Rékáról. :-)/Sajnos nem találjuk sehol a régi fényképezőnket, pedig már az egész padlást feltúrtuk, úgyhogy néha felügyelettel engedjük hogy nyomkodja a miénket./

Heti beszámolónk ezennel a végére ért, újabb sűrű hét vár ránk, ovis szülői értekezlettel, Réka oltást kap, szombaton úszás, mi Lacával felváltva járunk angolra és sportolni is. És persze igyekszünk a gyerekekkel esténként sokat játszani, hétvégén pedig jó programokat csinálni. Múlt hétvégén jó kis program volt Barátokkal a Népligetben a Szeptemberfeszt, ma Erzsi Mamát látogattuk meg és ezen a hétvégén -ha már ilyen vacak az idő és nem nagyon tudunk kimozdulni- besűrítettük a vásárolgatásokat. /Ikeázás, cipőnézés stb./ Jövő héten is nézzetek be, várnak Titeket a Csupi csemeték! :-)

6 megjegyzés:

  1. Jó kis hetetek volt és aranyosak a képek. Ha csajom lesz, a pizsit kérem :-).
    Örülök, hogy sikeres az úszás, csak így tovább!

    VálaszTörlés
  2. Megint elolvadás :))) Réka haja nagyon édes lett, Gergő meg igazi Nagyfiú az úszósszerkóba. Pesterzsébeti gyerök voltam én is, és eszembe jutott, amikor mi jártunk úszni, húú nagyon izgalmas dolog! Biztosan imádni fogja, ránézésre is! Jó, hogy ott van úszoda, kár hogy addigra én már elköltöztem :'(
    És Nálad mizu a munkahelyen? Én arra is kíváncsi vagyok majd!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon várom a heti beszámolókat :) Réka csudaédes és a pizsije is. A fejére húzott játékos bigyula :D Egyébként dettó, ugyanilyen a radiátorunk, a szőnyegünk, a gyerkőc is kb: ekkora, csak a játék tartó kék, a pizsama meg nem rózsaszín :)
    Gergő vagány az uszócuccal. Tök jó, hogy ennyi energiátok van, a gyerekek mellett, ügyesen csináljátok.

    VálaszTörlés
  4. Öröm olvasni, hogy ennyire pozitívan sikerült a hét, pedig jól be vagytok osztva. Réka haja nekem is nagyon tetszik, kislányosra sikerült. :-)
    Gergő pedig láthatóan nagyon büszke arra, hogy úszni jár, mint a nagyok! :-)
    MIlyen klassz, hogy esténként ilyen "közös" programotok van.
    Gratula a sok enerigáért, és leginkább a szervezésért!

    VálaszTörlés
  5. Azt elfelejtettem, hogy ahol Réka lovacskázik, ott tisztára te vagy :-o

    VálaszTörlés
  6. Igen, én is pont azt akartam mondani, mint Dia, hgoy a lovacskázós képen nagyon hasonlít Rád!!!!
    Sikerült egy olyan posztot írni, amitől az ember rögtön kedvet kap a testvérekhez... ahogy mennek fel a lépcsőn, meseolvasás (cicás pizsi rulez! :-) ), játszókunyhó... hát, nagyon jó dolguk van ezeknek a gyerekeknek :-D

    Ti meg nagyon ügyesek vagytok, csak csodálni tudlak Titeket, munka, nyelvtanulás, sport - amellett, hogy terelgetitek ezt a két fantasztikus gyerkőcöt :-))) Öröm ilyet látni-hallani :-D

    VálaszTörlés