2009. december 13., vasárnap

Menő manó torna


Télapóval


Gergővel 2 hónapos kora óta jártunk különböző programokra, babatalikra, Ringatóra és egy babamamatornára is /de az igazából egy alakformáló torna volt nekem, csak délelőtti időpontban volt és gyerkőccel mehettünk, akik szépen eljátszottak a sok labdával, egymással és a tükörképükkel! :-)/.


A Menőmanótornára csak most találtam rá, illetve Szilvi Barátnőm mesélt róla és az orvosi rendelőben is láttam a plakátot. A
honlapot megnézve még mindig nem múlt az érdeklődésem, így két hete felkerekedtünk és megnéztük a Mini Menő Manó csoportot.

Nagyon tetszett Rékának, nagyon bátor volt, átkúszott az alagúton /pedig azt mondták mászáshoz van kitalálva, kúszva nehezebb közlekedni benne/, "a szivárványos ejtőernyőben" hagyta hogy lóbáljuk, az egyensúlyozó tölcsérben hagyta hogy forgassuk, a rácsokból álló dombon pedig nagyon ügyesen átkúszott. Az óriási labda és a varázsszőnyeg /amire ha rámászol zenél/ már szinte nem is jelentett kihívást. A tornalehetőségen kívül kis mondókázás, éneklés, ölbeli játék is volt, hangszerekkel, bábokkal.


Mivel jól éreztük magunkat eldöntöttem, hogy minden héten nem /mert Ringatóra is el-eljárunk/, de néha mindenképpen el fogunk menni.


A következő alkalom most csütörtökre sikeredett, ez most egy rendhagyó Menő manó volt, mert a nagyokkal együtt mentünk /Gergő kisbarátjával, Csanival például :-)/ és mert eljött a Télapó is.

Először kicsit énekeltünk, Réka nézelődött,
volt egy kis torna sok labdával,báboztak is nekünk, majd megérkezett a Télapó, aki minden Gyermeknek mondott néhány kedves, személyes szót /amit mi előre megírtunk Neki, hogy miért lehet a jó gyerekünket megdícsérni :-)/. Rékának elmondta hogy egyre ügyesebb, egyre bátrabb, nagyon sokat mosolyog és nagyon szereti a Bátyuskáját! :-) Kapott egy mandarint és egy szaloncukrot, mindkettőt megkóstolta. :-)

A jövő évben már a Télapó nélkül várjuk majd a tornát és ahogy látom, hogy fejlődik egyre jobban Réka is /Figyelem, figyelem ma először Réka a kanapé szélébe kapaszkodva /nem belénk, mert úgy már sikerült/ egyedül FELÁLLT!!!/, addigra még ügyesebben és bátrabban fog viselkedni.

Bádum, bádum. Bádum, bádum. :-))))

1 megjegyzés: