2010. május 24., hétfő

Játszótér


Új helyek, élmények

Minden Anyuka tudja, hogy a legjobb játszótér is milyen unalmas tud lenni, ha nap mint nap odajár az ember, főleg ahogy egyre idősebb a gyerkőc. Mi is így vagyunk ezzel, ezért mindig keressük az újabb és újabb helyeket.

Rékának persze még nagyjából mindegy hová megyünk, de Gergőt már bizony motiválni kell valami jó kis extra mászójátékkal, már nem elég Neki a csúszda+hinta+homokozó kombó és igazából én is örülök, hogy látom milyen bátor és ügyes már ezeken a komoly modern "mászókákon".
Amióta tűzoltómániás, amúgy is csak olyan játszótérre hajlandó menni, ahol vagy rúd vagy egyéb csúszószerkezet van a játszótéren vagy legalább egy autó, amit tűzoltóautónak ki lehet nevezni. :-D
Szerencsére a "mi" játszóterünkön is van rúd, huhh, de az unalom ellen így is készek vagyunk akár autóval is kicsit távolabb menni időnként.

- Az egyik új helyet Soroksár Újtelepen találtuk és pár napig annyira nem tudott betelni vele Gergő, hogy mindig oda kellett menni. Mára már elmúlt az újdonság varázsa, de azóta is néha mondja, hogy a váras játszótérre menjünk. A legfontosabb, a rúd, amelyen mászik is rögtön a kis tűzoltó:Persze előtte még mindenféle "akadályon" át kell jutni, fel kell mászni, Réka sem fél a mozgóhídon, persze ott állok a híd mellett azért és vigyázok Rá:Van egy klassz alagút is a homokozóban, az persze inkább való Rékának, de Gergőnek is tetszik.Van babahinta is persze, de a Nagyfiú picit már ki szokta próbálni a nagyoknak való hintát is.
- A másik játszóteret /mit játszótér, ez egy óriási park a házak között, ahol focipálya is van, sőt görkorival hokiztak is néhányan, rengetegen olvasgattak a padokon, ilyenekből kellene még jó sok Budapesten/ Laca fedezte fel a József Attila lakótelepen /IX. kerület/.Itt a legnagyobb királyság egy kötélcsúszka volt,de rengeteg ügyességi dolgot kipróbált itt is Gergő.Rékának is mindenhol ott kell lenni :-D,utánozza Gergőt és megy utána mindenhová!
A végére hagytam egy fél perces kisvideót, az említett két játszótéren készültek, a címe Gergő csúszik! :-)


Sok képet csináltunk mostanában, jövök majd sorra a bejegyzésekkel, ahogy feldolgoztam a fotókat, várunk vissza Titeket szeretettel! ;-)

6 megjegyzés:

  1. Hú, tök jó, hogy megmutattad ezeket a játszókat, majd én is el szeretnék menni. Remélem bkv-vel megközelíthetőek, na majd elmeséled.

    VálaszTörlés
  2. Azta, Gergő nagyon ügyes már!!! Tök bátor, hogy így lecsúszik mindenen... :) Rékáról meg a csőben ülős kép egyszerűen tündéri! ;)

    VálaszTörlés
  3. Kicsit irigy vagyok, hogy felétek ilyen hipi-szupi játszók vannak. A gyerekek most is tündériek. Gergő igazi tűzoltó módjára csúszik le a rúdon. Réka pedig édi, ahogy próbálja utánozni a bátyját.

    VálaszTörlés
  4. Szuper játszótereket találtatok és nagyon nagyon ügyes Gergő. Csak így tovább kis tűzoltó!

    VálaszTörlés
  5. Tök szuper játszóterek! Gergő profin csúszik és Réka is ügyes. De egy ilyen ügyes bátyus után már könnyűűűű! :)

    Dia

    VálaszTörlés
  6. Jesszusom, egy hároméves már ilyeneket meg tud csinálni? Anélkül, hogy az anyukája szívinfarktust kapna? Döbbenet!!
    (A játszóterek nagyon jók, egyszer elmennénk Veletek pl a várasra... :-D)

    VálaszTörlés