2010. július 26., hétfő

Nyaralás 1.rész

Balatonakarattya 2010.07.21-25.

Mivel napokig nagy hőség volt, naponta többször is lementünk a partra, a gyerekek imádták a pancsolást.
Esténként is fürdőztünk, itt Réka már nagyon fáradt volt, egykedvűen úszkált. :-D
Egyébként meg ment a viháncolás a parton is.Idén nyárra a strandon csináltak egy új szuper játszóteret, a gyerekek nagy örömmel vették birtokukba. /Rúd is volt! :-D/Persze nem csak pancsoltunk.
Van egy kedvenc helyünk Kenesén, a Katica pékség, ahol isteni a kenyér, a kávé, a fagyi és nem mellesleg gyönyörű mediterrán a környezet. Vannak jópofa szobor elefántok és egy béka, akit gyerekeink megkínáltak a fagyijukkal. :-DSiófokra is átjártunk, van egy bevált szabadstrand, ahol nagyon pici a víz, így ott még Réka is tudott a vízben szaladgálni, ücsörögni, úszógumi nélkül pancsolni, Gergő pedig már tavaly is odáig volt a partszakaszért. Csak egy telefonos fotónk van /mert ide inkább nem vittünk gépet/, ezen látszik azért hogy milyen pici a víz.Itt meg éppen indultunk
meglátogatni Csupi Papát a munkahelyén. Elvitt minket ebédelni, ami nagyon jól jött, mert ahogy Gergő közölte is Vele az étteremben "Csak ropit kapunk otthon." :-D :-o :-D

Aztán hűvösebb lett az idő és mi elmentünk kirándulni, erről szól a következő bejegyzés... ;-)

7 megjegyzés:

  1. Látszik, hogy szuperül éreztétek Magatokat! Akarattyán ez a "főstrand"?
    Klassz, hogy van játszótér, és a lefőbb, hogy van rúd, Gergő kedvence! :-))
    A fürdőköntösös kép nagyon édi! :-)
    Várom a további beszámolókat!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lehetett, a képek nagyon jók, nekem a Papához indulós a kedvencem. :)
    Gergő beszólásán meg nagyon röhögtem!!!!!!!!!! :))))

    VálaszTörlés
  3. A békaetetős kép nagy kedvenc, az indulós kép pedig Rékus ruhája miatt tetszik :) Csinos nagyon! A beszólás pedig édes, de hát a gyerekek már csak ilyenek! Tök jó, hogy jól telt a nyaralás és még a rossz időt elkerültétek!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon látni a képeken hogy amennyire jól sikerült a nyaralás .Nekem a nagy kedvencen Gergő a levegőbe kép . Az nagyon szuper -de ezt már írtam -, de muszáj itt is leírnom .

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy ilyen jól éreztétek magatokat, öröm volt látni a képeket!
    Mi ma megyünk le és a kirándulásokat céloztuk be, hisz Csani nem vízimádó;-).
    A másik postodban, az nehogymár herpesz legyen!

    VálaszTörlés
  6. De jó lehetett!!!! A képek nagyon jók, nekem is a levegőbedobálós a kedvencem.... de amúgy az összes nagyon szép, nemhiába, ilyen szépséges gyerekekről...

    De tényleg csak ropit adtok nekik enni? :-D

    VálaszTörlés
  7. Látszik, hogy tényleg jó volt, és a levegőbedobálós oltári jó lett! A köntösös is nagyon tetszik! JÓ lenne, ha egész nyáron lehetne így együtt nyaralni,nem?

    VálaszTörlés