Bár nem látszik rajta, Réka igenis nagyon szereti a pocakját, szinte egész nap eszik. Az alábbi képek a héten készültek. Réka fokhagymás pirítóst reggelizik:
és huncutkodik :-D
Réka vacsorázik:
A sajtot először le kell ennie a vajaskenyérről, hogy aztán külön megehesse a kenyeret :-):
A nagy kedvenc paradicsom mellett /azt úgy eszi, hogy kiszívogatja a héjából :-) már a lilahagyma is csúszik :-D
Na meg huncutkodni is muszáj! :-D
Itt pedig /egyik délután/ kukoricáztunk :-D
Tényleg szépen eszik, reggelire kakaó után szendvics, ebédre leves + második és valami desszert /túrórudi, danonino, fél tejszelet stb/, uzsonnára gyümölcs és joghurt, vacsorára szendvics és a végén ovomaltin vagy tejecske. Egész nap clappog és a szájába mutogat, ami azt jelenti hogy kér valamit enni. Vagy odamegy nyafogni az etetőszékéhez, hogy húzzam azt ki az asztaltól, hogy felmászhasson rá és már clappog és mutogat is a szájába! :-D És még akkor evések között ropizgat, na és ha esetleg egy kis édességet kap, természetesen azt sem utasítja el. Úgy tud örülni a csokinak, vigyorog és szinte ugrál örömében! :-DEmiatt mindig várunk valami látványos eredményt, de nem produkál kiugró adatokat. :-D /Amúgy szép, formás kislány, jó kis combikái vannak és óriási pocakja :-D/ A mai mért eredmény fürdés után meztelenül: 9kg 30 dkg.
Reméljük, hogy felnőtt nőként is bármennyit ehet majd, nem fog meglátszani Rajta! :-D
Érdekes, hogy Réka lett a jó evő, a mindent megevő a családban, Gergő, aki híresen nagyevő volt egy pár hónapja nagyon leállt az evéssel. Mostanra ott tartunk, hogy csak akkor eszik rendes ebédet, ha túróstésztát vagy húslevest főzünk, különben egy fél szelet szendvics, danonino, tejszelet, na meg reggel és este a kakaója, kb ennyi az egész napi adagja. Se főzelék, se más leves, se gyümölcs, se zöldség, semmi. :-o Persze a rágcsa az menne egész nap, de azt meg nem engedjük... Még a bölcsiben hagyján, ott legalább minden ételbe belekóstol és mivel a kedvenc gondozónénije azt mondta, hogy a husitól lesz erős nagyfiú, ott még egy-két morzsa husit is hajlandó megenni és ott uzsonnára a szendvicsből mindig kér repetát, de ott sem a régi. Pedig mikor beszoktattuk, Vele példálóztak a Többieknek, hogy nézzétek a Csupi milyen szépen eszik. Na ez már a múlt, nem tudjuk mi történhetett. Beszélgettük, hogy mikor kezdődhetett ez a rossz evés és én azon gondolkodom, hogy nem lehet hogy a kórház és a fulladások óta tart és nem lehet, hogy a szteroidja veszi el az étvágyát vajon???
És ha már Gergőhöz értünk, ha Valaki nem láttam még a kézcsókját :-D, érdemes visszalapozni az előző tatai kirándulós bejegyzésre! ;-)
Apropo kirándulás. Előzetes terveinkhez képest nem tudtunk ma pancsolni menni a Velencei tóhoz, mert Gergő 2 nappal ezelőtt egy éjszakára belázasodott, majd másnapra pöttyös lett. :-o
Így kirándulni mentünk, Martonvásár volt az úticél.
Már jártunk ott tavaly, nagyon szeretjük. Talán emlékeztek is rá, ahogy akkor képzeletbeli fociztak a Fiúk. :-)
Most is megkerestük a kapukat és a pocipályán pociztunk. /Gergő bár ki tudja mondani az f betűt, gond nélkül mondja hogy fű vagy hogy fa stb, de a foci az következetesen poci. Mint ahogy a bólya az gólya pl. :-D/
Most már Réka is ott bukdácsolt közöttünk, ha Neki rúgtuk a labdát, felkapta, szaladt vele egy ideig, utána meg eldobta és elkezdett szaladni utána! :-) Sétáltunk egy nagyot a tó körül, jó volt nagyon. Réka itt is elkezdett vetkőzni amikor közelről meglátta a tavat :-D, remélem lesz módunk még idén fürdeni /ha ilyen marad az idő, azért itthoni kismedencézést tervezek még a hétre is/!
Drukkoljatok hogy augusztus utolsó hetében legalább Sopronba egészségesen menjünk!!! :-)
De jó, hogy Réka így eszik. Nálunk ez nagyon hullámzó... most épp kevésbé jó :(
VálaszTörlésNagyon sokat nőtt, látszik a képeken is, és szép hosszú lett a haja is!! ;) Igazi kis Huncutka - tök jó a huncutkodós kép!
Nagyon ügyesen eszik Réka! Ő ebédre 3 fogást eszik? Milla még az egy fogást sem nagyon eszi meg. Ez persze nem látszik meg rajta! :) És lám csak: a csajok majdnem egy súlyban vannak! Milla 9400gramm! :)
VálaszTörlésNagyon jó hogy Réka ennyire jól eszik .Mazsi sajnos Gergőhöz csatlakozik egyre inkább és sajnos Én se tudom hogy mi az oka .
VálaszTörlésRemélem Gergő is visszatér a jó evők táborához , és az oviban már újra példálózhatnak vele .
A dobogó akkor a mienk a csajoknál mert Mazsi 10.5 kiló
Evés téma, mit mondjak a kedvencem- hehe.
VálaszTörlésTalán ketteske nem lesz olyan magát sanyargató, mint Csani. A te listádból jelenleg a kakaón, Rudin, Danoninon, paradicsomon és üres kenyeren kívül semmit nem eszik, de hát engem már nem igazán érdekel igaz?;-)