A harmadik nap délutánján -miután visszaértünk a Meseparkból- volt időnk kicsit fagyizni a városban, megnézni a Taródi várat, az Amfiteátrumot, finom bort venni /rosét nekem a Taschner pincétől/, majd egy 1,5 kilométeres túrát is tettünk az erdőben.A Hotel mellől indult a kék háromszög túra, Gergőt eredményesen megtanítottuk a jel keresésére.
Laca és Réka megint találtak szedret, úgyhogy Réka a feje búbjáig szedres lett :-D.
A szálloda kertjében -mint egy igazi nő- megpihent a nyugágyaknál /kinagyítva talán látjátok az arcán a szederevés nyomait! :-D/
Még vacsora után volt időnk lemenni a fürdő részbe és a jakuzziban élvezni a pezsgést, úgyhogy ez a nap igen tartalmasra sikeredett.Az utolsó napunkon reggeli után összepakoltunk és elhagytuk a szállodát, majd Fertőrákosra siettünk hajókázni.

Az egy órás Fertő tavi út során eljutottunk Mörbischig, majd vissza.Kiszállás után Gergő meglátta a strandot, így -mivel igen meleg napunk volt ismét- még egy strandolásra is sort kerítettünk.,
Egyébként a strandon egy gólyatáboros partyba csöppentünk
/a soproni erdészetisek tartották, meg is állapítottuk hogy fiatalság bolondság és hogy úristen mi már mennyire kilógunk egy ilyen körből a két gyerkőcünkkel és a korunkkal/, úgyhogy jó zene és vidám hangulat mellett mártóztunk meg az amúgy hűvös tóban, 
majd megálltunk egy jó borásznál, a Jandl pincénél és némi borvásárlás, majd egy utolsó soproni fagyizás után hazafelé indultunk. Este 8 órakor értünk haza...Köszönjük ha velünk tartottál mostani kirándulásunk különböző állomásain, a jövőben is igyekszünk beszámolni minden minket ért fontos eseményről, de hétfőtől ovikezdés, szerdától munkakezdés és szeptember 20-tól bölcsikezdés miatt a jövőben szegényesebb bejegyzések várhatók.
Azért igyekszünk majd életben tartani a blogot, kérjük továbbra is tarts velünk! Egy korszak lezárult és egy új kezdődik...
Várunk vissza minden kedves érdeklődőt sok szeretettel!!!


Örülök, hogy ilyen jól sikerült a kiruccanás- gondoltam rátok! Sok tartalmas programotok volt.
VálaszTörlésIzgalmas lesz a jövő hét nektek és nekünk is.
Azért valamikor majd fussunk össze! Puszi
Hát azért én nagyon reménykedem, hogy nem lesz annyira ritka a jelentkezés...!!!! Bár persze érthető, ha igen. :-((
VálaszTörlésDrukk Nektek a következő hetekhez!
Jó volt olvasgatni Sopronról, én imádom, többször voltunk már ott, de mindig szívesen megyek vissza. Van egy pék a főúton, ott nagyon finom nyalánkságokat lehet venni...:-)
Sűrű programotok volt, de szuper a szervezés, és csábító az egész, ahogy van!
RÉka fürdőruhája csúcsszuper-csinos, és a piros milyen előnyös a pofijához. :-)
Szóval, sokat gondolok Rátok!
Csupa jót Nektek, és várlak vissza!
Szuper programokat szerveztetek, egészen kedvet kaptam egy hasonlóhoz... :) (na persze nem ebben a hidegben...)
VálaszTörlésA következő hetekhez kitartás, drukkolok, hogy minden jól menjen!!